Tátrai Tibor

Tátrai Tibor a Kossuth- és Liszt-díjas, valamint Érdemes Művész gitárlegenda nevét senkinek sem kell bemutatni.

16 évesen kezd el gitározni, autodidakta módon. Birkózni kezdett, majd utána bokszolni. Épphogy megnyerte a magyar ifjúsági bajnokságot, már a gitár mellett döntött. Angyalföldön született gitáros is éppen úgy kezdte pályáját, mint a legtöbb rockmuzsikus. Iskolai zenekarokban kezdett és folyamatosan gyakorolt. Kezdetben Radics Béla roadja volt, majd a Tűzkerék tagjai felismerték tehetségét, így amikor egyikük kivált a zenekarból és létrehozta saját bandáját, elhívta maga mellé a még csak tizenhét éves gitárost. Tátrai Tibor, „Tibusz” első igazi együttese a Kárpátia volt.

A következő évben még magasabbra jutott az ifjú tehetség: tagja lett a Tűzkeréknek. Ekkor már a teljes szakma megismerte a nevét. A következő állomás a Juventus volt, majd pedig Orszáczky Jackie a mai napig legendaként tisztelt Syrius együttesbe invitálta el. A zenekar 1973-ban komoly külföldi karrier előtt állt, ám az akkori magyar viszonyok miatt nem élhetett a lehetőséggel, ezért széthullott a formáció.

Tibusz ekkor Török Ádám együtteséhez, a Minihez "igazolt". Később visszatért a már megváltozott, más zenét játszó Syriushoz. Ezután szállt be Horváth Charlie bandájába, az Olympiába. Éppen kettejüket nézte ki magának a hetvenes évek sikerzenekara, a Generál, amikor posztjaikon üresedés támadt. A többek között a Zenegép című dallal népszerűvé vált formáció külföldön is igen népszerű volt. Tátrai Tibor közel négy éven át, az 1979-es feloszlásig maradt az együttes tagja. Ez idő alatt több magyar és lengyel albumot készített a Generál. Egyéves kihagyás után Frenreisz Károly kereste meg a gitárost, hogy létrehozza vele az Új Skorpiót. Tátrai Tibor három éven át vett fel lemezeket és koncertezett rengeteget a zenekarral. 1983-ban hívta el a Hobo Blues Band. A szintén több éves együttműködés idejére esett az együttes legnagyobb szabású és hatású vállalkozása, a Vadászat.

A mindig zenekari tagként és sosem "főnökként" szereplő Tibusz rábeszélés hatására 1987-ben létrehozta saját együttesét. A Tátrai Band olyan kiváló zenészekkel (és egyben többnyire korábbi társakkal) jutott a csúcsra, mint például Charlie, Pálvölgyi Géza, Solti János és Papp Tamás. Lemezek sorát készítette el az együttes, sikerdalok sorozatával. New York, New York, Illúziók nélkül, Utazás az ismeretlenbe.

2022-ben megalakította a godfater. zenekart, melyben olyan zseniális muzsikosokkal játszik, mint Szebényi Dániel billentyűs-énekes, Mike Gotthard gitáros, Kéri Samu basszusgitáros valamint Borlai Gergő dobos.A godfater. zenekar debütáló albuma 2022 végén jelent meg!

Kapcsolat

CAPTCHA image
Az adatvédelmi irányelveket elolvastam, megértettem, abban foglaltakhoz kifejezetten, önkéntesen hozzájárulok.(*)

CRABO Kft.